Hogyan lesz egy vacsorasorozatból közel 1,5 millió forint jótékony célra

Amikor először meséltem egy hagyományos gálaesteket szervező ismerősömnek, hogy jótékonysági vacsorát tartok tizenöt embernek egy lakásban, konyharuhával a vállamon, azt mondta: „ebből sosem lesz komoly összeg.” Nos, az évek során ezek a „nem komoly” esték együttesen több mint 2 millió forintot hoztak össze különböző ügyeknek. A legutóbbi szezon pedig minden korábbinál jobban bizonyította ezt: október és március között, öt hónap alatt közel 1,5 millió forintot gyűjtöttünk össze a Világszép Alapítvány javára.

Miért működik a kis léptékű megközelítés?

1. A közelség hitelesebb, mint a színpad. Egy 15 fős vacsorán mindenki hallja a másik kérdését, reakcióját. Nincs hova elbújni a tömegben – de nem is kell, mert a hangulat végig meleg és személyes marad.

2. A történet nem diavetítésen keresztül jön, hanem élőben. Amikor egy partnerszervezet munkatársa a második fogás közben mesél, és bárki közbeszólhat kérdéssel, az egészen más érzés, mint egy 10 perces promóciós videó egy nagyteremben.

3. Az adományozás nem „kötelező pillanat”, hanem szerves rész. Nincs elkülönített „most pedig adományozzunk” szegmens. A beszélgetés természetes részeként jön elő, sokszor a vendégek kezdeményezik.

Egy szezon számokban

Nem egyetlen nagy esemény hozta össze a végösszeget, hanem egy sor apró, otthonias vacsora – a szezon végén pedig egy nagyobb léptékű zárórendezvénnyel.

• Október – őszi adománygyűjtő kampány: 520 000+ forint
• December – otthoni kisvacsora: 100 000 forint
• Január–február – otthoni kisvacsorák: kb. 150 000 forint
• Március – gálavacsora, a szezon zárása: közel 650 000 forint

Összesen: közel 1,5 millió forint öt hónap alatt.

A márciusi est volt az egyetlen, amit gálavacsorának nevezhetek – nagyobb létszámmal, ünnepélyesebb kerettel zártuk vele a szezont. De még ez sem a hagyományos, frakkos-árverési-kalapácsos formátum volt: ugyanaz a személyes, asztal körüli beszélgetés adta a gerincét, csak nagyobb létszámmal és nagyobb tétekkel. A többi hónapban – októbertől februárig – végig a megszokott, 12-15 fős otthoni kisvacsorák hozták az adományokat.

Mit tanultam ebből?

Hogy nem kell minden estét nagyra méretezni ahhoz, hogy nagy dolgok történjenek – de egy jól időzített, nagyobb záróesemény sokat tud hozzátenni egy szezon végén. A legtöbb hónapban elég egy jó asztal, egy őszinte ügy, és néhány ember, aki hajlandó levenni a szokásos társasági páncélját egy estére. A szezon egyetlen nagyobb estéje pedig megmutatta, hogy ugyanez a közvetlenség nagyobb létszám mellett is megtartható.

Ha szeretnél a következő ilyen estén ott lenni – akár vendégként, akár partnerszervezetként –, vedd fel velem a kapcsolatot, vagy nézd meg, milyen szervezeteket támogattunk eddig.